Hétgyermekes családban született Nagyváradon. Apja, Bozóky Alajos a nagyváradi jogi akadémia igazgatója volt. A tehetséges fiú a katonai pályát választotta életcélul.

A Ludovika Akadémia elvégzése után 1900-ban avatták hadnaggyá. Ezután a bécsi Kriegsschuléban folytatta tanulmányait, ahol vezérkari képesítést szerzett.

1916-ban vk. (vezérkari) őrnagyi rangban az erdélyi honvéd-kerület vezérkari főnöke lett.

A háborút követően, sőt még a trianoni döntés után is egy ideig családjával együtt a románok által meg szállt Nagyváradon maradt. Ettől kezdve, tehetségét kihasználva kézzel írt és színesen illusztrált könyvek, eladásával biztosította a család megélhetését. Sok egyéb mellett több szép bőrkötésű rézcsatos imakönyvet is készített, elsősorban a család tagjai számára. Egy abból az időből származó, díszes kézzel írt és festett képekkel, iniciálékkal ékesített "János vitéz" feldolgozása ma is a család birtokában van.

Egy későbbi írásában, a "Felvidék visszatér" című kétkötetes munkájában az első bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszacsatolt terület történetét örökítette meg.

Legnagyobb és egyben a legmaradandóbb műve mégis a felsőgödi Jézus Szíve templom megvalósítása volt. Pénz nélkül pusztán akarata, hite, szervező képessége és nem utolsó sorban kiváló kapcsolatai birtokában fogott neki a nagy vállalkozásnak.

Később teret, utcát is elneveztek róla. A templom falán szép márványtábla és dombormű emlékeztet Bozóky Gyulára. Ma már működik a róla elnevezett alapítvány is!

Átlagon felüli képességei révén mindenben átlagon felülit alkotott. Fiatal korában első volt, aki velocipéden végigkerékpározott Nagyvárad utcáin, gépkocsit vezetett, ami abban az időben forradalmian újnak számított. Felsőgödi rádió engedélyét 1926-ban szerezte és az 1-es számot viselte. Írt, rajzolt, festett.

Felsőgödön a Jácint utcai temetőben, feleségével közös sírban van nyughelye.

Mivel sem fivéreinek, sem pedig két fia egyikének sem született utódja, így a Pilismaróti Bozóky család örökös nélkül maradt.

Forrás: Felsőgödi Jézus Szíve Plébánia honlapja, Siegler Péter